Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

nappali címkéjű bejegyzések megjelenítése

SZÍNEK és TEREK, - helyiségenként

Nem hagyhatjuk figyelmen kívül az adott tér funkcióját sem. Lényeges szempont lehet, hogy a nap mely szakaszát töltjük ott, milyen fényviszonyok mellett. A nappali a család által legtöbbet használt terület. Érdemes ide olyan árnyalatokat választani, amelyek mindenkinek tetszenek. Mivel sok időt töltünk itt, nagy felületen ne használjunk nagyon erős színeket. Hamar megunhatjuk, ráadásul fárasztóak lehetnek. Ha beleszeretünk egy telített, harsány árnyalatba, inkább csak egy kisebb falszakaszt, falfülkét, kiemelt területet fessünk be vele. Vannak színek, amelyeket sokáig elvisel az emberi szem. Ezek a sárga zöld és árnyalataik. Másokat azonban csak kevés ideig. Ezek közé tartozik a vörös és a püspöklila is. Ezért ezeket ajánlatos kis felületeken, textileken, kiegészítőkön, dekorációkban használni. Az előszoba , átjárók, folyosók, közlek edők a lakásunk olyan helyiségei ahol kevés időt töltünk, ezért itt is megpróbálkozhatunk erőteljes, érdekes árnyalatokkal. Egy meleg ...

Nézzük helyiségenként, nappali

Nappali: Az a lakó tér, ahol közösen és akár elszeparálódva is tölthet együtt időt a család. Itt feledkezünk bele kényelmes fotelunkban kedvenc könyvünkbe, együtt kucorgunk a kanapén egy jó filmet nézve, és itt ülünk le vendégeinkkel is. Otthon dolgozunk. A nappaliban kell megoldani a dolgozó sarkot, hogy minden kéznél legyen és a többiek se zavarjanak? Zongora a nappali közepén, esetleg valaki gitározik is? Szeretnénk végre egy könyvtár részt ahol elbújva olvasgathatunk? De lehet, hogy csak az esti mozizáshoz kellenek a nagy elfekvős kanapék? A nappalink egyben a hálószobánk is? Vannak elképzeléseink, mégsem tudjuk hogyan tovább? Végre tisztán szeretnénk látni, mi számunkra a legjobb megoldás, ezért felvesszük a kapcsolatot. Klikk ide!